Versek és fotók egy átlagos lánytól

Pár nap kihagyás után ismét itt vagyok. Kicsit mozgalmasnak volt mondható az elmúlt pár nap, nem is nagyon volt erőm némi szabadidőben ide figyelni, de gondolom nagy hiány nem is ért:)) Sokat olvasgattam vissza a saját verseimet, sokszor próbáltam már javítgatni, mondhatni tökéletesíteni őket, de nem tudtam nagyon rá venni magam, hogy azokba belejavítsak. Lehet ez afféle gőgösség vagy valami hasonló:) Rájöttem, hogy verseim nagyrésze mondhatni vágyódás valami olyan iránt, ami egyszer örök és állandó lesz az életemben. Amíg csupán csak vágyódtam, az írás úgy ment, mint a karikacsapás, persze mindezt még hangsúlyozom, nem nevezem magam költőnek, csak írtam, hogy lelkem apró darabjai ne hulljanak szét, bár összeragasztani nem tudtam általuk. Furcsa most olyat olvasni magamtól, amit gyerek fejjel írtam, felnőtt vágyódásokkal, nem tudom már, hogyan született meg bennem a gondolat az efféle vágyódás után gyerekként. Persze az is lehet, hogy a körülöttem lévő "gyerek" lányok már mind ebbe éltek, és részük volt benne. De nem is szaporítom a szót tovább, kettő újabb verset osztok meg Veletek. Az első az ismét édesanyámhoz szól, azok közé a versek közé tartozik, ami az első versek közé tartozik és ami fölött sok időt ültem már, hogy belejavítsak, de nem volt hozzá erőm, az úgy kerek és egész számomra, ahogy van, ahogyan leírásra került, sokszor azzal bíztatom magam, a verseim nem máshoz szólnak, hanem magamhoz, és a bennem lévő gondolatokat nem biztos, hogy mindenki ugyan úgy érzi vagy értékeli más. De íme a vers:

Csak neked


Hangod lágy, mint a szellő simítása,
lelked tiszta, mint a nyári ég látomása,
szíved oly becses kincs, mint az igaz gyöngy létezése,
kezed oly finom arcomhoz, mint lágy fű a mesébe.

Szemed oly ragyog, melyben a boldogság csillog,
létedben a mi létünk világít,
mely a nap sugarainál is fényesebb,
Te kétszer fordultál értünk, ha bajba voltunk,
s szívünk örökké Kezedbe van.
(2002 június 20)

A következő vers már a vágyódások közé sorolható, legalábbis részemről. Kicsit sete-suta ez a vers is, vágyódásom tárgyának lénye elsőnek E/2 személyben jelenik meg, majd átvált E/3as személybe. Ezt is szerettem volna megváltoztatni, de ismét csak azt tudom mondani, ez így született:) Ez a vers is időben nézve a kezdetekkor született, nem sok maradt meg azokból, főleg sziporkák, apró gondolatok, befejezetlen sorok, ez még teljes egészében van rögzítve.

Egy álom volt csupán

Látom mosolygó arcod, mely rám nevet
látom kezeid kitárod,
engem hívsz : gyere!
Oly könnyedén elfeledtem
karodba mindent,
szívem ürességére
mosolyod felelt.

Rád nézek könnyedén,
mosolyodra mosolyom felelt.
Életem karodba tölteném
hisz veled oly boldog lehetnék...
Veled lenni az utolsó percig
szeretnélek az utolsó vérig.

Rád nézek újból, de már
nem látok arcodon mosolyt,
Hirtelen ellöksz magadtól
nem hívsz már, nem szeretsz?
Hirtelen minden bajom,
Újra előjön, újra fáj.

Egymásra nézünk s
könnyeink váltják egymást,
Karodba mennék vissza
de te már nem engeded.
Elhagyni téged most azonnal?
Ne szeresselek már tovább?

De hirtelen minden
bajom elmúlik,
Az ágyamban ébredem.
Csókkal köszöntött
nem értem, elváltunk
de még is itt van most velem?


Rájöttem:
Egy álom volt csupán.
(2002.aug. 22 csütörtök)

Amit még ebbe a posztba be szeretnék szorítani, azok a pár soros sziporkák, amik a kezdetekkor íródtak, mind csak pár sor, és a mai napig valami oknál fogva mosolygok rajtuk:) Íme a sziporkák:

Bár nem sok, de még is
s eljő újra
meg újra,
újra meg újra
s megcsókolja
gyenge ajkad, gyenge szád.

Féltem két szemed sugarát,
melyek reám néznek.
Hangod titokban mondanám,
mely mindig engem érhet.
Arcodról a mosolyt
sosem lopnám el.
Hisz tudom, hogy
Szíved csak Nekem énekel.

Hol könnyek hagyják el arcodat...
Amiért nem győzöd törölni bánatodat...
Akiért élni-halni, mindent tennél,
Szorítsd kezét, fontosabb Mindennél!

Szeress, de soha ne feledj
E két szó talán elég egy életre
ne sírjak, ne kérjek,
s ha kell a rosszat feledd.
Szeretni szeress örökre,
nevemet ne feledd szívedbe.
(2002.08.23 péntek)