Versek és fotók egy átlagos lánytól

Eddig még soha nem foglalkoztam bloggal, de most megpróbálkozom.:) Rég elfeledett, megírt verseket szeretném megosztani másokkal, és saját készítésű fotókat, persze mindezt nagyon amatőr szinten, utómunkálatok nélkül, nyersen, ahogyan születtek. Remélem aki ide benéz, tetszeni fog valamelyest a blogom.

2011.05.30. 09:30 Sevelka

Jó reggelt

Köszönöm!

Köszönöm!
Mondtam e elégszer, s torkom legnagyobb erejéből Neked?
Mondtam e úgy, hogy közben szavam nem remegett meg?
Mondtam e tisztán, s őszintén, mondtam e Neked?

Vártalak e már, mint szomjazó a vizet,
s reszkető karja karma közé kapja azt a kicsiny kortynyi vizet?...
Néztelek e már, mint vak a műtét után, fátyolos szeme könnyből könnyet áraszt, s újra látja a napfényt, sok-sok év után?...

Sírtam e már, mint árva a domb oldalán, s ki várja, kezét markolva valaki felemeli, s lehet még neki holnapután?...

Köszönöm!
Mondtam e elégszer, s torkom legnagyobb erejéből Neked?
Mondtam e úgy, hogy közben könnybe lábadt szemed?
Mondtam e úgy, hogy fájna, ha ma nem így lenne?
Mondtam e tisztán, s őszintén, mondtam e Neked?....
Köszönöm, hogy Neked vagyok a gyermeked.

 

 

"Lecsókolva ajkaimmal álladra gördülő édes könnyedet,

 átkarolva csüggedek válladon, karodba,

 Mindörökre."

Szólj hozzá!

Címkék: vers köszönöm


2011.05.24. 08:25 Sevelka

Tűnődés

Néha eltűnődöm azon, hogy eleget teszek e ahhoz, hogy Boldog legyek? Persze az, hogy mi tesz engem boldoggá, megint más kérdés. De tűnődök. Most boldog vagyok, de vajon ha mindent így csinálok tovább, akkor is boldog maradok? Vagy mondjuk azt, hogy elégedett. Volt amikor ezen tűnődve ebben is, abban is, mindenben találtam valami apróka hibát, így nem jó és úgy nem tetszik hozzáfűzésekkel. Ezeket felismerve tényleg nem éreztem magam elégedettnek. Bele rögzítettem az agyamba, hogy ha az nem a nekem megfelelő, akkor már nem lehetek vele elégedett? Gondoljunk csak bele, mint a bal lábbal ébredés. Ha úgy gondoljuk, rosszul indul még az ébredés is, nyűgös, gonosz tekintettel nézünk vissza magunkra a tükörből és morcosan mossuk a fogunkat, morogva, hogy mi jöhet még? Nem is kell sokáig agyalnunk, otthon marad a kulcs, nem zárunk be, megbotlunk egy úthibában, ami már évek óta ott van és tudjuk, és mindig átlépjük, de akkor mégsem nézünk a lábunk elé, és még korántsem indult el a nap. Nem hiszem, hogy újat mondok ezzel bárkinek is. Volt olyan napom, nem is olyan rég, amikor tárgyakat törtem. Komolyan, még szökőévente se ejtek el egy poharat vagy tányért, aznap mégis minden kicsúszott a kezemből - csak az irányítás nem. Egy kedves pohár, egy váza, és még néhány apró dolog, amik valahogy aznap - előtte sose - zavarták a térfelemet. Mégis az irányítás az én kezemben volt, nem estem kétségbe, hogy jajj eltört, vagy fúú micsoda nap, és nem is durrogtam. Kisebb-nagyobb veszteségekkel telt el az a nap, de a következőben már nyoma sem volt az előz napi ügyetlenségemnek. Nem hiszem, hogy nagy dolgok kellenek ahhoz, hogy a napunk éppen jó legyen, vagy elégedettnek valljuk magunkat, nekem legalábbis nem kell sok. Sokaktól hallottam különféle belső akármi koncentrálást, hogy innen onnan nagy mágus könyvből olvasták és minden milyen jó lett, hogy csak a pozitívval foglalkoztak, vagyis csak azt engedték be a gondolataikba. A negatív dolgokra nem negatívként, veszteségként és bántásként, hanem szükségesként tekintettek, amik kellenek ahhoz, hogy fejlődjenek. Lehet benne igazság, hiszen valamelyest én is így élek már évek óta. Hess, de fiatal vagyok, igen, de volt pár dolog az életemben, már elég korán, ami megtanított az önuralomra, félelmek, betegségek legyőzésére. Persze a mai napig legyőz egy egyszerű nátha, de az más. De végül is, tudom, hogy fölösleges filozófálnom ezekről, mert én személy szerint tudom a választ, csak mindig szükség van megerősítésre, képekre, gondolatokra, amik ösztönöznek. Ha akarnék, könnyen letargiába eshetnék, hisz nincs munkahelyem, szakmailag csődben vagyok - mit kezdjek magammal?-, nem igazán vesznek fel egy fiatal nőt, pedig hiányszakmával rendelkezem, de fennáll a lehetőség, mint nőnemű egyednél a várandóságra, és emellett rengeteg álmunk, vágyunk van párommal, amihez nem kis anyagi háttér kellene -jelenleg nincs miből félretenni- és készülőben a jegygyűrűk is (hiphiphurrrááá:)) ), de valahol mégis töretlen nyugodtság uralkodik felettem, mert biztos vagyok egyvalamiben: nem vagyok elveszett nőszemély. :)
Mindent megteszek ahhoz, hogy boldog legyek, hiszen a másik felem mosolyánál nincs nagyobb lendületadó, és hogy tudom, boldoggá teszem, ez tesz engem igazán boldoggá és elégedetté.

Most jöhetne a komolyabb filozófálás, hiszen -okos mágusok szerint- túlléptem egy határt. Az "én" világom megszűnt, nem konkrét önboldogítási, egoista, énkép lebeg előttem a lépéseket megtéve, vagy akár csak egy egy ötletet megszülve. Mindennapjaim se így élem, hogy legeslegelső én legyek, hogy nekem jó legyen. Sokan, tudom sokan mondták már, egy kapcsolatban, hogy "ha neki jó, nekem is az". Mindezt lébús tekintettel, érzelmek nélküli gesztikulációkkal. Részemről nem beletörődés, hanem maga az élet, hogy végre adhatok, bármit, egy kacajt, mosolyt, ötletet, ajándékot. Amikor eljut az ember olyan szintre, hogy a karácsonyi ajándékozást amiatt várja, hogy végre láthassa párja tökéletes mosolyát és örömét a neki szánt legtökéletesebb ajándék láttán, és nem azt várni, hogy vajon Mi mit kapunk, eleget költött e ránk, blablabla. Katartikus érzés, a tökéletes elégedettség, a tenni akarás, hogy minden gondolatunkkal boldoggá tegyünk egy másik embert. Véleményem szerint ez lehet a cél, életünk célja, hogy felülemelkedjünk magunk felett és végre ne a saját érdekeink legyenek előtérbe. Persze ezt még lehetne vesézni, mert nem mindegy, hogy két ember mennyire van összhangban, és mit ad fel a személyiség- már ha van személyisége, egyedisége. Erről majd talán később. Szép napot mindenkinek!

Szólj hozzá!

Címkék: énkép filó önmagunk


2011.05.24. 08:09 Sevelka

Jó reggelt

Jó reggel a mai. Már korán felkelt a nap, hogy Minket felébresszen. Az ablakból beárad a friss reggel illata, úgy érzem ma is kicsit dohos, mintha penészes lenne. Egy apró lepke próbál kijutni az ablakon át. Nem megy neki. A kávém lassan kihűlőben, mégis nagyon úgy érzem, aludni kellett volna még. Valami hiányzik az ébredésből. Talán az, hogy nem fejeztem be álmomba  a tovább jutást? Hiszen életem minden szegletét követi minden álmom, válaszút elé kerültem: a munkám megtalálom? Valami éppen zizegett, miközben eszeveszetten kutattam pár papír után. Áh! Az ébresztő, megzargatott, nem jutottam el a célig. Ezeregy gondolat hajtja manapság agyamat, hiányzik a korai ébredés, olykor a kapkodás a munkábamenet alatt. Á megvan.
A Csókok. Azok hiányoznak ma reggel. Az ébresztő, lágy, s mámorító szerelmes csókok. Mindegy, hogy aznap mi a feladat, akkor is felpezsdít, energiával tölt fel, lendületet ad és elég kitartást. Persze akkor a legnehezebb kikelni az ágyból, maradnánk még, egymáshoz bújva, egymást csókolva, szerelmesen. Azok az édes-zamatos csókok, amik leperzselik ajkunk tüzét és árasszák szét testünkben. Ma csak rájuk gondolva ébredek és nyerek erőt, s talán kibírom holnapig, amíg újból átélem mámorító ízüket, szenvedélyüket, a szerelmes csókoknak.

Szólj hozzá!

Címkék: csók reggel elmélkedés


süti beállítások módosítása