Versek és fotók egy átlagos lánytól

 Legtöbbször nem tudjuk, hogy egy nap éppen milyen kihívások elé állít minket. Legtöbbször tudjuk hogy milyen napunk lesz, biztosak lehetünk benne. 

 "Szemerkél... ebből áll a mai nap. Csipp-csöpp, koppan néha az ablak párkánya alatt.

Jó reggel a mai. Már korán felkelt a nap, hogy Minket felébresszen. Az ablakból beárad a friss reggel illata, úgy érzem ma is kicsit dohos, mintha penészes lenne. Egy apró lepke próbál kijutni az ablakon át. Nem megy neki. A kávém lassan kihűlőben, mégis nagyon úgy érzem, aludni kellett volna még. Valami hiányzik az ébredésből. Talán az, hogy nem fejeztem be álmomba  a tovább jutást? Hiszen életem minden szegletét követi minden álmom, válaszút elé kerültem: a munkám megtalálom? Valami éppen zizegett, miközben eszeveszetten kutattam pár papír után. Áh! Az ébresztő, megzargatott, nem jutottam el a célig. Ezeregy gondolat hajtja manapság agyamat, hiányzik a korai ébredés, olykor a kapkodás a munkábamenet alatt. Á megvan.
A Csókok. Azok hiányoznak ma reggel. Az ébresztő, lágy, s mámorító szerelmes csókok. Mindegy, hogy aznap mi a feladat, akkor is felpezsdít, energiával tölt fel, lendületet ad és elég kitartást. Persze akkor a legnehezebb kikelni az ágyból, maradnánk még, egymáshoz bújva, egymást csókolva, szerelmesen. Azok az édes-zamatos csókok, amik leperzselik ajkunk tüzét és árasszák szét testünkben. Ma csak rájuk gondolva ébredek és nyerek erőt, s talán kibírom holnapig, amíg újból átélem mámorító ízüket, szenvedélyüket, a szerelmes csókoknak.

Rég jártam már erre. Ma egy komoly beszélgetésbe bonyolódtam egy netes társasággal, érdekes témát ragadtunk meg kora reggel.

A sorsunk írói Mi magunk vagyunk? Kiben hiszünk igazán? Egy Istenben, valami magasabb, felettünk őrködő létben, vagy saját magunkban? A tetteink befolyásolják az életünk,vagy csak átmeneti igényeket nyújtanak? A sorsunk létezik, meg van írva, és ha nem lelünk rá az útjára életünk során, akkor sose leszünk boldogok, csak beletörődött, elfogadott életet élünk, éltünk?

Ez olyan, mint a világegyetem, sose fogjuk igazán kiismerni az emberi életet, hisz milliónyi van belőle. Hinni egy Istenben, fohászkodni hozzá, igéi szerint élni egy életen át, de vajon Mi boldogok vagyunk?

Mindennek oka van? Vajon ez tényleg igaz lehet? Okot adunk sok minden mellé, egy rossz kapcsolat, elvesztett munkahely, okot adunk rá, valamilyen biztos, és bízva reméljük, ennél biztos jobb lesz a következő. De vajon a következő tényleg jobb lesz? Teszünk érte eleget? Nem egy újabb csapdába lépünk és csinálunk újra minden hülyeséget?

Vajon tényleg meg van írva a sorsunk? Voltatok már úgy vele, hogy éreztétek, ez a jó út, biztos ez az, minden porcikád, gondolatod ezt tudatja veled minden lépésednél, és mosolyogva szignózod, hogy Igen, ez biztos az az út. Ha volt már ilyen, akkor biztos tudtad azt is, hogy boldog vagy. Legalábbis azzal a dologgal kapcsolatban, ami mellett ezt érezted. Megtalálni valamit, amik Mi magunk vagyunk, ezt biztos felismeri minden ember.

Vajon muszáj egy bizonyos Istenben hinni, hogy élhessünk? Nem lehet, hogy MI magunk vagyunk a világunk Istenei? Hisz ha nagyon bele akarok mélyedni, a saját képmására teremtett minket. Ergo nem csak külsőleg, de belsőleg is Mi vagyunk, ha nagyon drasztikusan akarok fogalmazni: életet adhatunk, és vehetünk is el. Befolyásolhatjuk más emberek sorsait, csodákat tehetünk, persze a vízen járni sose fogunk, de boldoggá tudunk tenni más embereket.

Vajon mikor dől el, hogy helyes útra léptünk? Hogy amit teszünk, azt őszintén tesszük, hogy az a Mi személyiségünk, azok Mi vagyunk tagadhatatlan. És mi van azzal, aki nem veszi észre, hogy mi a  helyes? Tapasztalataim szerint az irigy és hitetlen mások hitével szemben. Az nem hisz a sorsban, hanem tettekre alapozva azt mondja: így is lehet élni.

Persze, sokféleképpen lehet élni, de egy valamin mindig kiakadok. Volt egy kollégám, aki olyan 55 év körüli, nagy vallásos ember, káromkodás, alkohol, cigaretta? Pfej.. semmi. De egyszer azt mondta a házasságról, vagy az egész életről: Jajj gyerekek, nektek se legyen jobb, mint Nekünk! Fiatal kis suttyó vagyok én még, mit is tudhatnék? De mérges lettem, és megkérdeztem Tőle, hogy annyira nehéz azt mondani, hogy "Jajj gyerekek, csak nektek legyen jobb attól, ami nekünk jutott?"... a választ még ma is várom rá.

Sok mindenre várja az ember a választ egész életében, de ahelyett, hogy ölbe tett kézzel rájöjjünk, hol rontottuk el, vagy éppen azon töprengjünk, hogyan csinálnánk ismét, ha újra kezdhetnénk, ehelyett cselekedhetnénk is, mert szerintem sose késő megtalálni a választ rá.

Sokszor azon is szörnyülködöm, hogy ha valakinek valami gondja van pszichológushoz kell mennie. Lényegében mit csinál a pszichológus? Egy idegen, akivel őszintén lehet beszélni, és réges-régi fájdalmainkat is elmondhatjuk neki, mert nem fog kiröhögni, ítélkezni vagy nem fogja elmondani annak a személynek akiről éppen szó van. De véleményem szerint nem kellene húsos ezreseket kifizetni neki, mert elegendő lenne, ha egy tükör elé állnánk és őszinték lennénk magunkkal szemben, és beláthatnánk pszichológus segítsége nélkül, hogy mi a gond okozója.

De mégis, mi az a boldogság? Mi az a kézzel fogható dolog, amire azt mondja az ember, hogy Boldoggá tesz? A mai világban ha az átlagot nézzük jönne is gyorsan a válasz: pénz, gazdagság, ház, kocsi, nyaraló, nyaralás, blabla... Életünk mozgató rugója az anyagi vagyon, gazdagság, és minden mozdulatunk, tettünk, álmunk, vágyaink függnek tőle, ez tény. De vajon fontosabb annál, hogy őszinte mosolyt csaljunk szeretteink arcára a legnagyobb szegénység idején is?

Mi az élet értelme? Egy életen át dolgozni anyagi tárgyaké, hogy minden munkánk ebben nyilvánuljon meg, és mikor elhagyjuk a létet, akkor siránkozzunk, hogy ki se használtunk mindent, meg elveszítjük, amiért egy életen át dolgoztunk? Valami kell, hogy hajtson minket, hogy ötletekkel, reményekkel, tettekkel vértezzen fel minket nap mint nap. De mi ez? Önmagába egy ház, vagy jó élet elérése rengeteg munkával? Vagy azért dolgozni, kitartani, inspirálni, hogy akit magunk mellé választunk, azzal csodás életet tudhassunk magunk mögött? Hogy az a ház, amit otthonná teszünk, azt nem a bútorok drágasága, szépsége teszi otthonná, hanem Mi magunk. Ezért érdemes egy egész életen át tenni.

Akkor Mi döntjük el, hogy miképp fogunk élni, vagy már rég eldőlt, csak akkor valósul meg, ha aképpen teszünk érte? Mik vagyunk Mi, kiben hiszünk, hogyan cselekedjünk, jól cselekszünk-e, újra csinálnánk e, megváltoztatnánk e valamit, csiszolódunk vagy csak beletörődünk, a hibákat feltétlen nekünk kell átélni, tudunk boldogan élni?

 "Ami egykor csak körvonalazódik, mára már kifinomult teljes alakot ölt"

Jó reggelt kívánok!

Mivel ma már részemről elkezdődött az év végi pihené, így gondoltam egy efféle verssel köszöntöm az ide járókat, vagy az éppen ide tévedőt. Ezen felül egy pár gondolat - töredéket osztanék még meg. Mint mindegyik vers, ezek is valamiféle külső inger hatására születtek meg, és kerültek mentésre. Nincs ezekben se semmi nagy húúmilyen dolog, nekem annó és a mai napig is sokat jelentenek és mindig tudom, mi miért és hogyan is keletkezett. De nem szaporítom a szót tovább, jöjjenek a versek.

Szabad nap


Csillognak az utcák, mindenütt fények,
Most jövök rá, hogy merre is élek.
Mindenkinél egy csomag színes papír,
A fiatal ember csodás festékkel falra ír.

Dudálnak, nevetnek, hangosan beszélnek,
Egy ilyen nap kell minden jószívű embernek.
Kezükben egy üveg sör, kortyolgatják lassan,
Az utcán egy rendőr kocsi megy el, de halkan.

Táncolnak a zenére, lelküket érinti a dal,
Miközben tombol a zene, megremeg a fal.
Lejtik a táncot, érzik a ritmust, pezseg a vérük,
Nem tudják abbahagyni, így én is megyek velük

Magával ránt a csillogás, a zene, az élet,
Mindenütt csak barát, szeretet, és fények.
Átölelnek, körül vesznek és együtt élünk,
Hova lenne a világ ilyenkor nélkülünk?

Lassan csendesedik az élet, halkul a zene,
Elvonulnak az emberek, de ott marad a fele.
Azok csak témáznak, vihognak halkan,
A többi meg már alszik a meleg - kanapéban.
 

Fagyos világ....

Láttál te már ennyi csodát?

Fehér leple eltakarja,

óvja, gondosan

ápolgatja...

Alá hullik onnan fentről,

alá, s takarót fon

az ég alá.

Csipp csepp,

fehér királyság

mindenütt,

egy kis csillag...

s még vagy ezer

fedi be

a földi valóját

az égnek,

s a gyermekek

láűzban égnek,

hol húbucka,

hol testett öltött

a fehér takaró...

Alá hullik,

díszítve erdőt, mezőt,

kietlen rétet,

zsúfolt utcákat

és minden háztetőt.

Ó, de ott...

nézd! mi van ott távol!

Csak csend...

s a fehér királyság

ismét földi valójába vág

s ott egy kis erdő,

hótakarótól

csillog minden,

s látod ott középen,

forró füstje szétszakítja

hót a bilincsben...

Fagyos világ...

Láttál te már ennyi csodát?

2008.01.08.

Töredékek

Nézd, nézd mennyi ember hiszi azt, amit a másik ajka megnevez... mennyi ember nézi kitágult pupillával a nem létező tökéletest. Mennyi ember hiszi azt, az élet mily könnyű és nem sebez. Minden pillanatba másból élnek, nem a saját lét ad éltet. Azt hiszik, mindenkinek könnyű, s mikor látnak az utcán egy szegényt, még ajkuk sem remeg. Mennyi ember hiszi azt, hogy a pénz ad csak életet, és nem veszi észre a szíveket. A tavaszodó parkba ülő szerelmespárt is úgy nézi, mint képeket.
(2007. január 21)
 

Tudod, sokak hordoznak magukkal valamit, egész életükön keresztül, valami olyat, amit nem az idő adott nekik. Valami olyat, mely sokszor kétségbe ejti a viselőjét. A legtöbb pillanatban arra vágynak, bárcsak ne lenne... ne lenne ami mindent megnehezít, és távol tartja a céljaitól, mert nem lehet... nem lehet ezzel élni. Még is sokak azt gondolják, jó, hogy van... még ha fáj is, de e nélkül nem lennének azok, akik lettek, azok akikké tette ez a valami. Tudod, sokak hordoznak magukkal valamit, ami röpke évek alatt sok tapasztalattal látja el őket, többel, igazabbal, mint azokat, akik egész életükben a tapasztalat megszerzéséért esedeznek.
(2007. január 23)
 

Tudod, egy élet nem elég ahhoz, hogy minden álmod megvalósítsd. Igaz, az álmaink azért vannak, hogy megvalósítsuk őket, és ha nem is sikerül, legalább egy kicsit jó volt. Az Istenek irigykednek ránk, nekünk halandóknak bármelyik perc lehet az utolsó, és tudjuk nincsenek szárnyaink, hogy ha menekülni kellene. Tudjuk, lenne mindig valaki, aki fogná a kezünk, és nem csodákkal, nem varázsigékkel, de segítene nekünk. Segítene, hogy egy kicsit jobb legyen...
(2007. január 23)
 

Tudod, bármilyen nehéz is az élet, de nem szabad feladni. Csak adnál egy pacsit annak, aki örülne a fájdalmadnak. Ne neki okozz örömöt, hanem annak, aki annak örülne, ha mosolyogni láthatna téged, szívből, igazából. Annak adj örömet, aki téged keres, azoknak, akik szeretnek téged és bármit megtennének, hogy beléd karolva közösen indítsanak el a megfelelő úton, hogy haladj tovább, biztonságban. Lenne valaki, aki az úton végig elkísér, és a csípős, szúrós bokrok között vigyáznának rád a legjobbak, mondhatni az őrzők. Sasként jelenne meg valaki, aki utad mutatná, merre lépj, és kaszásként vágnának neked utat barátaid a sűrű, bozontos részeken. Betemetnék a gödröket, mocsarakat, hogy ne ess gödörbe, de ott lennének mindig melletted, hogy érted kapjanak, bármi is történik. Mindig, mindig melletted lesz valaki, aki próbál segíteni, engedd, és ne add fel, megmutatja az utat!
(2007. január 23)
 

Tudod, vannak az ember életében olyan percek, forró pillanatok, gyenge mozzanatok, boldog ölelések, csókok, ezer bók és ezer kérdés, amit sosem felejt el, bármi legyen is a vége, sírás vagy nevetés, harag vagy örök barátság, szívembe mást diktál az agy, de tudom, bármi is legyen a jövő, sorsomnak része vagy!
(2007. január 24)
 

Tudod, minden ember életében eljön az a pillanat, mikor ráeszmél, nincs neki senkije, csak önmaga. Tudom jól, mit gondolsz most, hisz ott vannak a barátok, mért maradna bárki is magára?! De hidd el, bízunk benne, és reméljük, mindig fogja valaki a kezünk. Mégis sokszor fogunk eltávolodni mindenkitől, nem akarjuk, de megtörténik. Akkor döbbenünk rá, mikor egy szép nyári nappalon a nyüzsgő utca járdáját taposva azt veszed észre, egyedül vagy... Akár bele is nézhetnél egy helység ablakába, nem látnál semmit, önmagadon kívül. Csak a nyers valóságot, mindenki csak rohan, és meg is állhatnál az utca közepén, ha fellöknek is, és a földre zuhansz, nem nyúl érted senkinek a karja, hogy felemeljen a tömeg alól. Ha csak kikerülnek, akár úgy érzed mint egy óriási vízhangtól csengő csarnokban, hol sötétség van, egy két lámpa ég, s hiába suttogsz, hiába kiabálsz, nem hallja senki. Nincs ott senki... Tudod, ezt is túl kell lépni, lépj azon utca járdakövein, hol senki más se lép, még is sugárzik a nap. S akár ha tömegbe is kerülsz, ha fellöknek, tápászkodj fel, és menj tovább... A sötét csarnokba halld meg szuszogásod, ülj le és hallgasd, amit ma már senki se vesz figyelembe: csend van. Sóhajaidon kívül csak a pattogó villanykörte ad némi hangot, s amint a fáradtságtól kialszik, becsukott szemmel ráébredsz, sose leszel egymagad, ha felismered önmagad.
(2007. január 24)
 

Tudod, mindenkinél eljön az az idő, mikor megáll egy percre és elgondolkodik... miket tett, mért tette, miket tettek vele... végig nézi a múltját, elgondolja a jövőjét, és örül a jelennek. Nem csak akkor kell megállni és gondolkodni az elmúlt időkről, mikor életünk utolsó perceiben, óráiban vagyunk.
(2007. január 26)
 

Nem a kor határozza meg, hogy mennyire vagy érett az életre, vagy nézzünk kisebb dolgokat.
Nem a kor határozza meg, hogy ha iskolába jársz, ne azért járj, hogy melegedj, hanem hogy meglegyen valamiféle alap tudásod.
Nem a kor határozza meg, hogy hogyan takarékoskodj a saját kezeddel megszerzett pénzzel
( és azt sem a kor határozza meg, hogy mennyire telepedsz rá a szüleid vagyonára, amit ők megkeresnek, csak hogy neked jó legyen, te meg könnyűszerrel elherdálnád, majd vagánykodnál, mid van, gondolkodjatok ;) )
nem a kor határozza meg, hogy érett vagy e egy kapcsolathoz, amibe beleadsz mindent, szívedet, lelkedet, testedet.
Nem a kor határozza meg, hogy elviselj egy terhet, ami lehet lelki teher, lehet testi teher is.
Nem a kor határozza meg, hogy igaz barát tudj lenni, és megtenni mindent, hogy segíthess a bajban, vagy együtt örülj vele, mikor boldog.
Nem a kor határozza meg, hogy testvéredet testvérként szeresd, s szüleidet tisztelni tudd.
Nem a kor határozza meg, hogy mikor leszel boldog, vagy hogy kellő tapasztalatot szerezz valamiben, amibe bele szeretnél kezdeni.
Nem a kor határozza meg, hogyan élj, vagy hogyan élsz. Minden csak rajtad múlik!
(2007. január 26)
 

Tudod, nem mindig akkor jön el a dolgoknak az ideje, mikor szeretnénk, és mikor azt hisszük, el kell jönnie. Előtte még sok olyan pillanat van, mikor azt hisszük, feladjuk, mikor már semmi reményt nem látunk a hőn áhított tárgy, fogalom, vagy személy megszerzésében. Mikor már az utolsó szálakat is elvágnád, és újra kezdenél mindent, de másképp, akkor, akkor döbbensz rá, hogy még nagyon is ott van az a bizonyos gordiuszi csomó, amit nem tudsz kibontani, nem tudsz elvágni, nem tudod elfelejteni, mert mindenhova elkísér az érzés. Mikor teljesen másba kezdesz, előjön és nem enged. Mikor már minden reményed elhagy, és ami újba kezdesz, az sem megy rendesen, és abból is kilépnél, feladnád, mert tudod mire vágynál, mit szeretnél, de nem lehet se szorosabbra kötni az érzést, se megszüntetni... nem tudod... és a legváratlanabb pillanatba toppan eléd valaki, akivel közösen kibonthatjátok végre ezt a csomót, de mindkettőtökhöz sokkal közelebb lesz az érzés. Végre közösen mehettek az érzések útján, a sorsotok kíséreteként.
(2007. február 4)