Versek és fotók egy átlagos lánytól

 Hajnalodik, miközben lágy mezében körbefon még az est.

Vágyakozva nyúlok szét az ágyon, fejemre húzva még minden édes álmom.

Túl nyugtató a csend és feldereng a csarnokban viaskodó gépek zaja.

Túl nagy ez az ágy és sóvárgok lelkem másik felének lénye után.

Túl üres vagyok, ahhoz, hogy ma ismét lábra álljak.

Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy ma bármit is kitaláljak.

Túl sok az ötlet és túl sok a terv, amik lassan csak, de készen állnak.

Túl sok az időm, mégis, túl kevésnek vélem.

Túl sok a csend, és néha azt remélem...

Rikoltó gépek zaja, olaj a levegőben...

Csodálva az alkotást én is feltöltődjem.

_______________________________________________________

Gondolkodom...

Érezzük jól magunkat! Mosolyogjunk, nevessünk, kacagjunk, élvezzük a napot, ami ismét felvirrad nekünk. Ki akar bal lábbal kelni és átvészelni egy nyűgös napot? Vannak gondjaink, persze, hogy vannak. Túl szép lenne, ha nem lennének. De igazán gondok azok, vagy csak valamik, amikre ráfoghatjuk morcos kedvünket? Olykor találkozok olyan emberekkel az internet kábelen keresztül, akik mindenféle sztorikkal képesek szolgálni, hogy elérjék a napi figyelmi kvótát. Ezen a bűvös sztrádán rengeteg emberi "élet" van már jelen, némelyik oldal által szabad préda az ember magánélete. Nem mai gyerek vagyok etéren és nem sok újat látok ma már, ami mondhatni meglepne, bár biztos van olyan, mégis ritka számba vehető. Sokszor bosszankodom azon, igaz ez szinte név és arcnélküli társcsevej, mégis a tisztelet a másik iránt nagyon sokaknál nem figyelhető meg. Miért gondoljuk, hogy arcnélkül bárkit is semmibe vehetünk? Az internet nem egy istenadta lehetőség arra, hogy a monitort bámulva hevesen ütve a klaviatúrát egymást szidalmazhassuk, ezzel nem leszünk többek a  valódi hús-vér életben, ahol mosolyogva meghúzzuk magunkat ás ábrándozunk pár névről, akiket estére ismét jól megalázunk az arctalan világban?...

_____

Falevelek...

Éles körvonal, más forma, erezet, szár. Célja és feladata mindegyiknek ugyan az. 

Emberek...

Vékony, kövér, szőke, barna, optimista, pesszimista, szépszemű és csúnya. Célja és feladata mindegyiknek ugyan az. 

 "Szemerkél... ebből áll a mai nap. Csipp-csöpp, koppan néha az ablak párkánya alatt.

A férj sietve ront be az ajtón. Szeme a cipős szekrényre irányul, hiányos a készlet. Feszült és dühös, valamiért. Még ideje se lenne, hogy hazaérjen a munkából, most mégis ott van a házban. A házában, ahol élete legfontosabb nőjével élt együtt.
A nő nincs sehol se. A férfi ideges pásztázással járja körül a helységeket, a konyhát, a fürdőszobát, a hálószobát, még a nappaliban is megfordul hamar. Keres valamit, valamiket. Dühös. Szíve egyre hevesebben ver, és keresés közben elkalandozik az emlékezete. Egy romantikus vacsora, az ismerkedés, az első csókok, és a többi százezer, amikor bejárhatták a világot... keres valamit, hogy magával vihesse a nőhöz, akit szeret. Mi az amit ott hagyott neki a nő, Mi az ami nélkül a nő se tud tovább lépni. Egy hajcsat, egy kedvenc, és eszébe jut, miként bontja vállára szőke göndör fürtjeit a nő, miközben megszabadul ettől a hajcsattól. Lélegzetelállító képek villannak be a férfinek, egy nagy sóhaj, táskát fog, beleteszi. A régi rozoga kis éjjeli szekrényen mosolyog rá kedvese órája. Még Ő adta neki az első házassági évforulójukra, jelképezve, hogy bár fontos az idő, Nekik mégse az a lényeg. A fürdőszobába érve ott egy köntös, egy hajkefe, pár hajgumi, amit a Nő hagyott maga után, és ezek is hirtelen kerülnek be abba a táskába, amit hóna alá csapott az ideges férj. Morogva magába valamit halad végig ismét a szobákon, mi kellhet még, hopp egy vörös ruhácska. Elkalandozik, ez, ez a ruha volt a nőn, amikor eljött a legszebb pillanat, amikor összekötötték életüket, amikor rájöttek, hogy Ők ketten mennyi mindenre képesek, de ma már minden megváltozik, rég volt már az a ruha a feleségen. Ma minden megváltozott, tudta ezt jól a férfi is. Keres még, kutat dolgok iránt, emlékekért, szeme könnybe lábad és fél egy kicsit, hogyan tovább? Majd szorosan magához húzza a táskát, amibe pár lim-lom is kerül, ami fontos lehet a nőnek, visszacsapja kezébe a kocsikulcsot és kiront az ajtón.
Beugrik a kocsiba és elindul a nő felé. Cikáznak a gondolatai, és Ő maga is cikázik a többi kocsi között, most valahogy nem nézi a kilóméter-órát, nem ez érdekli. Ezeregy gondolat járja át emlékeit, miközben egyik kezével a kormányt, másikkal a táskát szorongatja, mennyi mindent éltek át Ketten, mennyi élmény, élvezet, mennyi álmot valósítottak meg együtt, az első találkozás, amikor tekintetük összeforrt és mindketten tudták már, hogy Egymást keresték, és minden további levél, találkozás ennek bizonyságot adott. Valami csodálatosat hoztak létre ketten. De mától minden más lesz.
A gondolatok csak cikáztak, amíg a célba ért, még le se parkol, kipattan a kocsiból, magával ragadja a táskát és rohan a bejárathoz. A recepciós se tudja megállítani, rohan a lifthez. 3. emelet... a lift nem jön, vár... nem jön. Rohan a lépcsőhöz és szakítja ki az ajtót, egyre idegesebb, szíve a torkában remeg. 3. emelet.. Szülészet, 5. szoba...
Fia született!

...

Már esteledett… a ház előtt elmenő emberek nem láttak az ablakokból kiszűrődő fénynél többet, talán nem is gondolták át, vajon ebben a házban most éppen mit csinálnak a bent lakók. …

    Három gyermek kergetőzött éppen, a legnagyobb lány után szaladt egy pöttöm fiúcska, és utánuk kúszott a legkisebb gyermek is, aki még csupán csak ismerkedett a járás rejtelmeivel. Miközben a ház csendjét megtöri e három tünemény, addig az édesanyjuk a konyhában készíti elő a vacsorának valót, szépen megteríti az asztalt, az asztalfő helye is szépen megterítve, majd mindenkinek a szokásos helyére teszi mackós és pöttyös tányérját, picike poharát és a kellő mennyiségű szalvétát, mert hát ugye ahol gyerekek vannak, ott nem csak a száj az, ami elegendő ételt kapJ Majd gondosan elhelyez az asztalfő mellé magának is egy terítéket.  Egyre nyüzsgőbbek a gyerekek, valmi türelmetlenség is közre játszhat, mivel a kis pöttöm fiú a nagy rohanás közepette odaszalad édesanyjához, megfogja hosszú egybe ruháját, amennyire feléri, és kérdő tekintettel megkérdi, mikor lehet már vacsorázni, mert korgó gyomorral Ő nem tud aludni. Az anya mosolyogva csókot lehelt a fiú orcájára, majd megnyugtatta, hogy hamarosan már asztalhoz lehet ülni, de még várniuk kell egy picit. A lány sem szaladgált már, legkisebb öccsét felültette a mélyen süppedő biztonságos kanapéba, és Ő maga is mellé ült. A kanapé mögött egy nagy ablak volt elterítve, ami pont a bejárati kapura nézett. Egészen jól látható onnan az udvar kivilágítása mellett, hogy valaki éppen be vagy ki tér onnan. Sokszor ül ott elpirulva miközben az édesanyja ki kísér egy-egy ismerőst, mert ahogy a lányoknál lenni szokott, még igencsak szégyenlős időszakában volt. De ebből az ablakból az is látszódott, amint az édesapa nyissa nagyra a kapukat, hogy a már ismerős színű és hangú autó a garázsba gurulhasson, és amint vissza battyog a kapu bezárásához, addigra már örömhangon rohanhasson ki testvéreivel az apuka nyakába ugorva.

-          Irány kezetek megmosni törpék! – törte meg a gondolatokat az édesanya mosolygós ámde határozott hangja.

A gyerekek elindultak egymást követve és segítve mosakodni, egy kisebb fürdésnek is megfelelt volna az a vízzel való játék, amit alig 2 perc alatt hajtottak végre hárman. Amint még el-elidőztek a mosdó körül, egy kis roppanás hallatszott az előtérből, ami hirtelen minden szavukat és mozzanatukat megállásra kényszerítette a három tüneménynek. Pár másodperc múlva határozott hangos lépések hallatszanak, és hirtelen nagy gyerekzsivajjal rohannak ki szinte csurong vizesen a gyerekek, hogy végre nyakba ugorva köszönthessék  az édesapát.

Hazatért!

...

____________________________________________________________________________

Mindig gondolkoztam valami más irományon, regényre, de az hamar kifullasztotta fantáziámat. A rengeteg név, szereplő, helyek, pontosítani, sajnos nem vagyok a túlzott fikciók mellett, és nem is tudom, hogyan találhatnék ki fiktív városokat és helyeket, meg ilyesmit, túlságosan bele kellene méllyedni, persze ha nagyon akarnám, biztos menne, de mégis, sokszor ilyen kis gondolatot tudnék kiragadni, és a rövid, kis "egyperces" névtelen szereplős, házon belüli, vagy utcán történő jelenetsorok jobban a kedvemre valók. Bár immár 3 éve, hogy alig született tőlem valamilyen írás, nagyon is vissza fogtam magam a pár évvel azelőtti időszakhoz képest, de az ilyen gyors gondolatok még ma is jönnek. Ki tudja, lehet, hogy egyszer komolyabban neki fogok:) Ábrándok, megtörténések... lenne miből összeállítani egy egész életet, és lenne is min mosolyogni egész nap. Kitudja, még bármi lehet.

Jó reggelt kívánok!

Mivel ma már részemről elkezdődött az év végi pihené, így gondoltam egy efféle verssel köszöntöm az ide járókat, vagy az éppen ide tévedőt. Ezen felül egy pár gondolat - töredéket osztanék még meg. Mint mindegyik vers, ezek is valamiféle külső inger hatására születtek meg, és kerültek mentésre. Nincs ezekben se semmi nagy húúmilyen dolog, nekem annó és a mai napig is sokat jelentenek és mindig tudom, mi miért és hogyan is keletkezett. De nem szaporítom a szót tovább, jöjjenek a versek.

Szabad nap


Csillognak az utcák, mindenütt fények,
Most jövök rá, hogy merre is élek.
Mindenkinél egy csomag színes papír,
A fiatal ember csodás festékkel falra ír.

Dudálnak, nevetnek, hangosan beszélnek,
Egy ilyen nap kell minden jószívű embernek.
Kezükben egy üveg sör, kortyolgatják lassan,
Az utcán egy rendőr kocsi megy el, de halkan.

Táncolnak a zenére, lelküket érinti a dal,
Miközben tombol a zene, megremeg a fal.
Lejtik a táncot, érzik a ritmust, pezseg a vérük,
Nem tudják abbahagyni, így én is megyek velük

Magával ránt a csillogás, a zene, az élet,
Mindenütt csak barát, szeretet, és fények.
Átölelnek, körül vesznek és együtt élünk,
Hova lenne a világ ilyenkor nélkülünk?

Lassan csendesedik az élet, halkul a zene,
Elvonulnak az emberek, de ott marad a fele.
Azok csak témáznak, vihognak halkan,
A többi meg már alszik a meleg - kanapéban.
 

Fagyos világ....

Láttál te már ennyi csodát?

Fehér leple eltakarja,

óvja, gondosan

ápolgatja...

Alá hullik onnan fentről,

alá, s takarót fon

az ég alá.

Csipp csepp,

fehér királyság

mindenütt,

egy kis csillag...

s még vagy ezer

fedi be

a földi valóját

az égnek,

s a gyermekek

láűzban égnek,

hol húbucka,

hol testett öltött

a fehér takaró...

Alá hullik,

díszítve erdőt, mezőt,

kietlen rétet,

zsúfolt utcákat

és minden háztetőt.

Ó, de ott...

nézd! mi van ott távol!

Csak csend...

s a fehér királyság

ismét földi valójába vág

s ott egy kis erdő,

hótakarótól

csillog minden,

s látod ott középen,

forró füstje szétszakítja

hót a bilincsben...

Fagyos világ...

Láttál te már ennyi csodát?

2008.01.08.

Töredékek

Nézd, nézd mennyi ember hiszi azt, amit a másik ajka megnevez... mennyi ember nézi kitágult pupillával a nem létező tökéletest. Mennyi ember hiszi azt, az élet mily könnyű és nem sebez. Minden pillanatba másból élnek, nem a saját lét ad éltet. Azt hiszik, mindenkinek könnyű, s mikor látnak az utcán egy szegényt, még ajkuk sem remeg. Mennyi ember hiszi azt, hogy a pénz ad csak életet, és nem veszi észre a szíveket. A tavaszodó parkba ülő szerelmespárt is úgy nézi, mint képeket.
(2007. január 21)
 

Tudod, sokak hordoznak magukkal valamit, egész életükön keresztül, valami olyat, amit nem az idő adott nekik. Valami olyat, mely sokszor kétségbe ejti a viselőjét. A legtöbb pillanatban arra vágynak, bárcsak ne lenne... ne lenne ami mindent megnehezít, és távol tartja a céljaitól, mert nem lehet... nem lehet ezzel élni. Még is sokak azt gondolják, jó, hogy van... még ha fáj is, de e nélkül nem lennének azok, akik lettek, azok akikké tette ez a valami. Tudod, sokak hordoznak magukkal valamit, ami röpke évek alatt sok tapasztalattal látja el őket, többel, igazabbal, mint azokat, akik egész életükben a tapasztalat megszerzéséért esedeznek.
(2007. január 23)
 

Tudod, egy élet nem elég ahhoz, hogy minden álmod megvalósítsd. Igaz, az álmaink azért vannak, hogy megvalósítsuk őket, és ha nem is sikerül, legalább egy kicsit jó volt. Az Istenek irigykednek ránk, nekünk halandóknak bármelyik perc lehet az utolsó, és tudjuk nincsenek szárnyaink, hogy ha menekülni kellene. Tudjuk, lenne mindig valaki, aki fogná a kezünk, és nem csodákkal, nem varázsigékkel, de segítene nekünk. Segítene, hogy egy kicsit jobb legyen...
(2007. január 23)
 

Tudod, bármilyen nehéz is az élet, de nem szabad feladni. Csak adnál egy pacsit annak, aki örülne a fájdalmadnak. Ne neki okozz örömöt, hanem annak, aki annak örülne, ha mosolyogni láthatna téged, szívből, igazából. Annak adj örömet, aki téged keres, azoknak, akik szeretnek téged és bármit megtennének, hogy beléd karolva közösen indítsanak el a megfelelő úton, hogy haladj tovább, biztonságban. Lenne valaki, aki az úton végig elkísér, és a csípős, szúrós bokrok között vigyáznának rád a legjobbak, mondhatni az őrzők. Sasként jelenne meg valaki, aki utad mutatná, merre lépj, és kaszásként vágnának neked utat barátaid a sűrű, bozontos részeken. Betemetnék a gödröket, mocsarakat, hogy ne ess gödörbe, de ott lennének mindig melletted, hogy érted kapjanak, bármi is történik. Mindig, mindig melletted lesz valaki, aki próbál segíteni, engedd, és ne add fel, megmutatja az utat!
(2007. január 23)
 

Tudod, vannak az ember életében olyan percek, forró pillanatok, gyenge mozzanatok, boldog ölelések, csókok, ezer bók és ezer kérdés, amit sosem felejt el, bármi legyen is a vége, sírás vagy nevetés, harag vagy örök barátság, szívembe mást diktál az agy, de tudom, bármi is legyen a jövő, sorsomnak része vagy!
(2007. január 24)
 

Tudod, minden ember életében eljön az a pillanat, mikor ráeszmél, nincs neki senkije, csak önmaga. Tudom jól, mit gondolsz most, hisz ott vannak a barátok, mért maradna bárki is magára?! De hidd el, bízunk benne, és reméljük, mindig fogja valaki a kezünk. Mégis sokszor fogunk eltávolodni mindenkitől, nem akarjuk, de megtörténik. Akkor döbbenünk rá, mikor egy szép nyári nappalon a nyüzsgő utca járdáját taposva azt veszed észre, egyedül vagy... Akár bele is nézhetnél egy helység ablakába, nem látnál semmit, önmagadon kívül. Csak a nyers valóságot, mindenki csak rohan, és meg is állhatnál az utca közepén, ha fellöknek is, és a földre zuhansz, nem nyúl érted senkinek a karja, hogy felemeljen a tömeg alól. Ha csak kikerülnek, akár úgy érzed mint egy óriási vízhangtól csengő csarnokban, hol sötétség van, egy két lámpa ég, s hiába suttogsz, hiába kiabálsz, nem hallja senki. Nincs ott senki... Tudod, ezt is túl kell lépni, lépj azon utca járdakövein, hol senki más se lép, még is sugárzik a nap. S akár ha tömegbe is kerülsz, ha fellöknek, tápászkodj fel, és menj tovább... A sötét csarnokba halld meg szuszogásod, ülj le és hallgasd, amit ma már senki se vesz figyelembe: csend van. Sóhajaidon kívül csak a pattogó villanykörte ad némi hangot, s amint a fáradtságtól kialszik, becsukott szemmel ráébredsz, sose leszel egymagad, ha felismered önmagad.
(2007. január 24)
 

Tudod, mindenkinél eljön az az idő, mikor megáll egy percre és elgondolkodik... miket tett, mért tette, miket tettek vele... végig nézi a múltját, elgondolja a jövőjét, és örül a jelennek. Nem csak akkor kell megállni és gondolkodni az elmúlt időkről, mikor életünk utolsó perceiben, óráiban vagyunk.
(2007. január 26)
 

Nem a kor határozza meg, hogy mennyire vagy érett az életre, vagy nézzünk kisebb dolgokat.
Nem a kor határozza meg, hogy ha iskolába jársz, ne azért járj, hogy melegedj, hanem hogy meglegyen valamiféle alap tudásod.
Nem a kor határozza meg, hogy hogyan takarékoskodj a saját kezeddel megszerzett pénzzel
( és azt sem a kor határozza meg, hogy mennyire telepedsz rá a szüleid vagyonára, amit ők megkeresnek, csak hogy neked jó legyen, te meg könnyűszerrel elherdálnád, majd vagánykodnál, mid van, gondolkodjatok ;) )
nem a kor határozza meg, hogy érett vagy e egy kapcsolathoz, amibe beleadsz mindent, szívedet, lelkedet, testedet.
Nem a kor határozza meg, hogy elviselj egy terhet, ami lehet lelki teher, lehet testi teher is.
Nem a kor határozza meg, hogy igaz barát tudj lenni, és megtenni mindent, hogy segíthess a bajban, vagy együtt örülj vele, mikor boldog.
Nem a kor határozza meg, hogy testvéredet testvérként szeresd, s szüleidet tisztelni tudd.
Nem a kor határozza meg, hogy mikor leszel boldog, vagy hogy kellő tapasztalatot szerezz valamiben, amibe bele szeretnél kezdeni.
Nem a kor határozza meg, hogyan élj, vagy hogyan élsz. Minden csak rajtad múlik!
(2007. január 26)
 

Tudod, nem mindig akkor jön el a dolgoknak az ideje, mikor szeretnénk, és mikor azt hisszük, el kell jönnie. Előtte még sok olyan pillanat van, mikor azt hisszük, feladjuk, mikor már semmi reményt nem látunk a hőn áhított tárgy, fogalom, vagy személy megszerzésében. Mikor már az utolsó szálakat is elvágnád, és újra kezdenél mindent, de másképp, akkor, akkor döbbensz rá, hogy még nagyon is ott van az a bizonyos gordiuszi csomó, amit nem tudsz kibontani, nem tudsz elvágni, nem tudod elfelejteni, mert mindenhova elkísér az érzés. Mikor teljesen másba kezdesz, előjön és nem enged. Mikor már minden reményed elhagy, és ami újba kezdesz, az sem megy rendesen, és abból is kilépnél, feladnád, mert tudod mire vágynál, mit szeretnél, de nem lehet se szorosabbra kötni az érzést, se megszüntetni... nem tudod... és a legváratlanabb pillanatba toppan eléd valaki, akivel közösen kibonthatjátok végre ezt a csomót, de mindkettőtökhöz sokkal közelebb lesz az érzés. Végre közösen mehettek az érzések útján, a sorsotok kíséreteként.
(2007. február 4)
 

Kellemes estét, vagy napot kívánok annak, aki éppen olvas. Még mindig csak ismerkedek ezzel a bloggolással, sokszor ezeregy ötlet támad fel bennem, mindig hajthatatlan vagyok egy egy újabb téma avgy ötlet iránt, most már kénytelen leszek venni egy kis jegyzettömböt, amire minden gondolatom felírhatom. Sokszor nem csak fotók vagy versek miatt írnék ide, hanem egyéb talán másnak apróságok is eszembe jutnak, amiről épp írni támadna kedvem, de hát ez ugye nem ilyesmi blog, ezért mellőzöm is az ilyeneket:) Viszont ha tudtok valami jó pizzareceptet, annak örülnék, ha megosztanátok velem:D Koromhoz és nememhez lévén sokkal jobban értek egy cnc esztergához, mint a sütéshez-főzéshez, de mostmár tényleg meg kell tanulnom főzni meg persze sütni is. Na meg ha belegondolunk, itt a nyakunkon a karácsony, valamit ki kell találni a család legkisebb tagjainak is nyalánkságok terén:) Na de nem is szaporítom a szót, találtam mára pár szemernyi verset a régi időkből, ma olyan verses hangulatom van ismét.:) Nem sorolom egyiket se sehova, most ezeket osztom meg Veletek.

Lassacskán mintha hanyagolnám a blogot, de ma a rajzolás mellett hagyok egy kis időt egy új posztnak. Annak idején a rajzolás volt a versírás előtt a nagy hobbi, a kedvenc, ami kiegészítette tinikori életemet, majd bizonyos oknál fogva az írásba habarodtam bele. Olykor nagy bánatomra, hogy nem tudok már igazán összerakni két össze illő sort sem, persze ennek megvan a magam tudományos oka is:) Amit akkoriban a versek töltöttek be, annak már egészen más mondhatni szenvedély lépett helyébe, aki betölti az életem minden egyes részét és lényét, sokkal de sokkal többet annál, mint amit valaha a versek vagy a rajzolás adott. Viszont hobbi kell az ember életében, de mivel a versírás már nem megy, újra kezdtem rajzolni, persze több kevsebb sikerrel. De elég is a rizsából, hoztam egy kis szösszenetet, és mellé egy nemrég elkészült rajzot is.

Gyermek

 A szombat hajnal szokásosan unalmas légtérré tette a szoba minden sarkát, vonulatait az ágytakarónak, a füstölő cigaretták szagától bűzlő függönyt, a vázában lassan elhervadó tulipánt, az ébredező madarak szárnycsapása az ablakban, a frissen készült kávé illata betölti a konyhát, s a folyosón áthatolva árad be a reggel illata a csendes, unalmas szobába. A mindennapok fáradalma megjelent a pihenni kívánt napokon is. A halkan keltegető leány megsimítja párja homlokát, s egy mosollyal kelti, lágy hangon szólva: keljél édes, menni kell. E szavak hangoznak el, nap mint nap e csöndes szobába, néha kétségbeesetten, néha reménnyel, vággyal és szerelemmel teli. A fiú kócos fürtjei szerte állva, arca fáradtságtól sápadt, teste felső részét csak a takaró rejtette el a kedvese elől, igaz nincs mit rejtegetnie előle :) . Magas, erős férfi volt e srác, látszott, megélt már néhány csapást, néhány csodát, de legnagyobb az volt, amint kedveséhez sétál, átkarolja féltve, nyakára apró csókot lehel, majd kezét a leány hasához simítsa gyengéden ... A leány irtó fiatal volt, igaz már koránt sem leányzó, hanem igazi nő, hosszú barna haja sugárzott az egészségtől, az arca kedves, barátságos, mosolya elbűvölő és csábító, földre szállt angyal. :) ... s amint gyengéden simította végig erős karját a férfi élete párja hasán, megfordult, leguggolt elébe, s bókkal, gyengés szóval, halkan: "Szervusz kicsim" üdvözölte a nő szíve alatt nevelkedő gyermekét.

...Óh, rohanó világ, figyelmetlen, sérthetetlen,
Meg nem áll egy rózsaszálért,
mely vöröslő szirmával
köszönt reád Nagyvilág!

Puszta réten, hihetetlen
csendes, csillogó mesetáj.
Lepkék szárnya, szemtelenül
Ide oda csapkodják,
de nem figyeled Nagyvilág!

Csendes éjjel, sötétségben
Ezernyi fényes égi táj,
Hol villan egyet, és elhalványul.
Van amelyik tovaszáll,
ezt sem látod Nagyvilág!...

Nem akarok több lenni annál,
mint aki Vagyok.
Nem akarok jobbat annál,
mint amit Kaphatok.
Nem akarok pompát és fényeket,
csak azt szeretnék, hogy szeressenek!