Versek és fotók egy átlagos lánytól

Jó reggelt kívánok!

Mivel ma már részemről elkezdődött az év végi pihené, így gondoltam egy efféle verssel köszöntöm az ide járókat, vagy az éppen ide tévedőt. Ezen felül egy pár gondolat - töredéket osztanék még meg. Mint mindegyik vers, ezek is valamiféle külső inger hatására születtek meg, és kerültek mentésre. Nincs ezekben se semmi nagy húúmilyen dolog, nekem annó és a mai napig is sokat jelentenek és mindig tudom, mi miért és hogyan is keletkezett. De nem szaporítom a szót tovább, jöjjenek a versek.

Szabad nap


Csillognak az utcák, mindenütt fények,
Most jövök rá, hogy merre is élek.
Mindenkinél egy csomag színes papír,
A fiatal ember csodás festékkel falra ír.

Dudálnak, nevetnek, hangosan beszélnek,
Egy ilyen nap kell minden jószívű embernek.
Kezükben egy üveg sör, kortyolgatják lassan,
Az utcán egy rendőr kocsi megy el, de halkan.

Táncolnak a zenére, lelküket érinti a dal,
Miközben tombol a zene, megremeg a fal.
Lejtik a táncot, érzik a ritmust, pezseg a vérük,
Nem tudják abbahagyni, így én is megyek velük

Magával ránt a csillogás, a zene, az élet,
Mindenütt csak barát, szeretet, és fények.
Átölelnek, körül vesznek és együtt élünk,
Hova lenne a világ ilyenkor nélkülünk?

Lassan csendesedik az élet, halkul a zene,
Elvonulnak az emberek, de ott marad a fele.
Azok csak témáznak, vihognak halkan,
A többi meg már alszik a meleg - kanapéban.
 

Fagyos világ....

Láttál te már ennyi csodát?

Fehér leple eltakarja,

óvja, gondosan

ápolgatja...

Alá hullik onnan fentről,

alá, s takarót fon

az ég alá.

Csipp csepp,

fehér királyság

mindenütt,

egy kis csillag...

s még vagy ezer

fedi be

a földi valóját

az égnek,

s a gyermekek

láűzban égnek,

hol húbucka,

hol testett öltött

a fehér takaró...

Alá hullik,

díszítve erdőt, mezőt,

kietlen rétet,

zsúfolt utcákat

és minden háztetőt.

Ó, de ott...

nézd! mi van ott távol!

Csak csend...

s a fehér királyság

ismét földi valójába vág

s ott egy kis erdő,

hótakarótól

csillog minden,

s látod ott középen,

forró füstje szétszakítja

hót a bilincsben...

Fagyos világ...

Láttál te már ennyi csodát?

2008.01.08.

Töredékek

Nézd, nézd mennyi ember hiszi azt, amit a másik ajka megnevez... mennyi ember nézi kitágult pupillával a nem létező tökéletest. Mennyi ember hiszi azt, az élet mily könnyű és nem sebez. Minden pillanatba másból élnek, nem a saját lét ad éltet. Azt hiszik, mindenkinek könnyű, s mikor látnak az utcán egy szegényt, még ajkuk sem remeg. Mennyi ember hiszi azt, hogy a pénz ad csak életet, és nem veszi észre a szíveket. A tavaszodó parkba ülő szerelmespárt is úgy nézi, mint képeket.
(2007. január 21)
 

Tudod, sokak hordoznak magukkal valamit, egész életükön keresztül, valami olyat, amit nem az idő adott nekik. Valami olyat, mely sokszor kétségbe ejti a viselőjét. A legtöbb pillanatban arra vágynak, bárcsak ne lenne... ne lenne ami mindent megnehezít, és távol tartja a céljaitól, mert nem lehet... nem lehet ezzel élni. Még is sokak azt gondolják, jó, hogy van... még ha fáj is, de e nélkül nem lennének azok, akik lettek, azok akikké tette ez a valami. Tudod, sokak hordoznak magukkal valamit, ami röpke évek alatt sok tapasztalattal látja el őket, többel, igazabbal, mint azokat, akik egész életükben a tapasztalat megszerzéséért esedeznek.
(2007. január 23)
 

Tudod, egy élet nem elég ahhoz, hogy minden álmod megvalósítsd. Igaz, az álmaink azért vannak, hogy megvalósítsuk őket, és ha nem is sikerül, legalább egy kicsit jó volt. Az Istenek irigykednek ránk, nekünk halandóknak bármelyik perc lehet az utolsó, és tudjuk nincsenek szárnyaink, hogy ha menekülni kellene. Tudjuk, lenne mindig valaki, aki fogná a kezünk, és nem csodákkal, nem varázsigékkel, de segítene nekünk. Segítene, hogy egy kicsit jobb legyen...
(2007. január 23)
 

Tudod, bármilyen nehéz is az élet, de nem szabad feladni. Csak adnál egy pacsit annak, aki örülne a fájdalmadnak. Ne neki okozz örömöt, hanem annak, aki annak örülne, ha mosolyogni láthatna téged, szívből, igazából. Annak adj örömet, aki téged keres, azoknak, akik szeretnek téged és bármit megtennének, hogy beléd karolva közösen indítsanak el a megfelelő úton, hogy haladj tovább, biztonságban. Lenne valaki, aki az úton végig elkísér, és a csípős, szúrós bokrok között vigyáznának rád a legjobbak, mondhatni az őrzők. Sasként jelenne meg valaki, aki utad mutatná, merre lépj, és kaszásként vágnának neked utat barátaid a sűrű, bozontos részeken. Betemetnék a gödröket, mocsarakat, hogy ne ess gödörbe, de ott lennének mindig melletted, hogy érted kapjanak, bármi is történik. Mindig, mindig melletted lesz valaki, aki próbál segíteni, engedd, és ne add fel, megmutatja az utat!
(2007. január 23)
 

Tudod, vannak az ember életében olyan percek, forró pillanatok, gyenge mozzanatok, boldog ölelések, csókok, ezer bók és ezer kérdés, amit sosem felejt el, bármi legyen is a vége, sírás vagy nevetés, harag vagy örök barátság, szívembe mást diktál az agy, de tudom, bármi is legyen a jövő, sorsomnak része vagy!
(2007. január 24)
 

Tudod, minden ember életében eljön az a pillanat, mikor ráeszmél, nincs neki senkije, csak önmaga. Tudom jól, mit gondolsz most, hisz ott vannak a barátok, mért maradna bárki is magára?! De hidd el, bízunk benne, és reméljük, mindig fogja valaki a kezünk. Mégis sokszor fogunk eltávolodni mindenkitől, nem akarjuk, de megtörténik. Akkor döbbenünk rá, mikor egy szép nyári nappalon a nyüzsgő utca járdáját taposva azt veszed észre, egyedül vagy... Akár bele is nézhetnél egy helység ablakába, nem látnál semmit, önmagadon kívül. Csak a nyers valóságot, mindenki csak rohan, és meg is állhatnál az utca közepén, ha fellöknek is, és a földre zuhansz, nem nyúl érted senkinek a karja, hogy felemeljen a tömeg alól. Ha csak kikerülnek, akár úgy érzed mint egy óriási vízhangtól csengő csarnokban, hol sötétség van, egy két lámpa ég, s hiába suttogsz, hiába kiabálsz, nem hallja senki. Nincs ott senki... Tudod, ezt is túl kell lépni, lépj azon utca járdakövein, hol senki más se lép, még is sugárzik a nap. S akár ha tömegbe is kerülsz, ha fellöknek, tápászkodj fel, és menj tovább... A sötét csarnokba halld meg szuszogásod, ülj le és hallgasd, amit ma már senki se vesz figyelembe: csend van. Sóhajaidon kívül csak a pattogó villanykörte ad némi hangot, s amint a fáradtságtól kialszik, becsukott szemmel ráébredsz, sose leszel egymagad, ha felismered önmagad.
(2007. január 24)
 

Tudod, mindenkinél eljön az az idő, mikor megáll egy percre és elgondolkodik... miket tett, mért tette, miket tettek vele... végig nézi a múltját, elgondolja a jövőjét, és örül a jelennek. Nem csak akkor kell megállni és gondolkodni az elmúlt időkről, mikor életünk utolsó perceiben, óráiban vagyunk.
(2007. január 26)
 

Nem a kor határozza meg, hogy mennyire vagy érett az életre, vagy nézzünk kisebb dolgokat.
Nem a kor határozza meg, hogy ha iskolába jársz, ne azért járj, hogy melegedj, hanem hogy meglegyen valamiféle alap tudásod.
Nem a kor határozza meg, hogy hogyan takarékoskodj a saját kezeddel megszerzett pénzzel
( és azt sem a kor határozza meg, hogy mennyire telepedsz rá a szüleid vagyonára, amit ők megkeresnek, csak hogy neked jó legyen, te meg könnyűszerrel elherdálnád, majd vagánykodnál, mid van, gondolkodjatok ;) )
nem a kor határozza meg, hogy érett vagy e egy kapcsolathoz, amibe beleadsz mindent, szívedet, lelkedet, testedet.
Nem a kor határozza meg, hogy elviselj egy terhet, ami lehet lelki teher, lehet testi teher is.
Nem a kor határozza meg, hogy igaz barát tudj lenni, és megtenni mindent, hogy segíthess a bajban, vagy együtt örülj vele, mikor boldog.
Nem a kor határozza meg, hogy testvéredet testvérként szeresd, s szüleidet tisztelni tudd.
Nem a kor határozza meg, hogy mikor leszel boldog, vagy hogy kellő tapasztalatot szerezz valamiben, amibe bele szeretnél kezdeni.
Nem a kor határozza meg, hogyan élj, vagy hogyan élsz. Minden csak rajtad múlik!
(2007. január 26)
 

Tudod, nem mindig akkor jön el a dolgoknak az ideje, mikor szeretnénk, és mikor azt hisszük, el kell jönnie. Előtte még sok olyan pillanat van, mikor azt hisszük, feladjuk, mikor már semmi reményt nem látunk a hőn áhított tárgy, fogalom, vagy személy megszerzésében. Mikor már az utolsó szálakat is elvágnád, és újra kezdenél mindent, de másképp, akkor, akkor döbbensz rá, hogy még nagyon is ott van az a bizonyos gordiuszi csomó, amit nem tudsz kibontani, nem tudsz elvágni, nem tudod elfelejteni, mert mindenhova elkísér az érzés. Mikor teljesen másba kezdesz, előjön és nem enged. Mikor már minden reményed elhagy, és ami újba kezdesz, az sem megy rendesen, és abból is kilépnél, feladnád, mert tudod mire vágynál, mit szeretnél, de nem lehet se szorosabbra kötni az érzést, se megszüntetni... nem tudod... és a legváratlanabb pillanatba toppan eléd valaki, akivel közösen kibonthatjátok végre ezt a csomót, de mindkettőtökhöz sokkal közelebb lesz az érzés. Végre közösen mehettek az érzések útján, a sorsotok kíséreteként.
(2007. február 4)