Sokáig gondolkoztam egy hosszabb lélegzetvételű irományon. Végül hetekkel ezelőtt megszületett az alaptörténet. Igazán szeretném kerülni a "lerágott csont" kategóriát, persze kezdő és amatőr vagyok e téren is, de úgy gondolom, hogy a teljes történet fel van vértezve elég sok fordulattal, lendülettel, humorral, fiatalsággal, szenvedéllyel és persze drámával is. Már csak összpontosítanom kell, hogy teljes tökéletességében összeálljon a "remekmű". Ami természetesen jelenleg csak idő és hangulat kérdése. :)
Íme az alaptörténet:
"Marielle Bleher egy fiatal, csinos, banki ügyintéző, aki éli mindennapjait. Miközben a munkájában tökéletesen teljesít, magánélete eközben igen változékony. Szerelmi kudarcai után megismerkedik Joseph Kühl-el, aki ügyvédként dolgozik. Marielle mit sem sejtve kapcsolatba bonyolódik az ügyvéddel, akinek titkos szándéka, hogy Marielle főnökét, Markus Bauert előre jól kitervelt módon meggyilkolja. Joseph már három gyilkosságot követett el, ám a hatóság értetlenül nyüglődik az ügyön. A nyomozók a rengeteg kutakodás közben apró nyomokra lelnek, és úgy gondolják, hogy Marielle bűnrészesként van jelen az ügyben. Henrik Robers kapitány által elfogják és kihallgatják, és a lány akkor döbben rá, hogy kivel is folytat viszonyt. Annak érdekében, hogy elkaphassák Joseph-et, Mariellenek úgy kell tennie, mintha mi se történt volna, és segítenie kell a nyomozóknak életét is kockára téve. Joseph viszont gyilkossági szándéka mellett beleszeret a nőbe, aminek később igen nagy ára lesz. Eközben Marielle megismerkedik a hadnaggyal, Karl Wutz-al, aki minden erejével próbálja kimenekíteni az ügyből Marielle-t. Titkos találkozgatásuk viszont nem marad leplezetlen, Joseph rájön, hogy egy rendőrhadnaggyal találkozgat a lány és nagy fordulatot vesz a terve: elrabolja és fogva tartja Marielle-t, miközben kínzó szerelmével bántalmazza őt. Karl nyomozó Rike és Sabina segítségével rájön, hogy hol van a rejtekhely, és meggondolatlanul rohamosztaggal állít be,hogy megmentse a nőt, akibe időközben beleszeret. Joseph-et sikerül elkapni, és Marielle is megmenekül fogva tartója karmai közül, viszont a tűzharcban Karlt egy igen súlyos lövés éri..."