"Szemerkél... ebből áll a mai nap. Csipp-csöpp, koppan néha az ablak párkánya alatt.
A cigaretta füstöl... száll a levegőben kékesszürke lángja.. s a percek pillanatként repülnek tova, észre sem veszi az ostoba."
Igen, szóval esik az eső, hűvös van, és ezt minden porcikám meg is érzi. Rég jártam erre, talán mert semmi inspiráció nincs az effajta íráshoz, vagy mert nincs kéznél a jó öreg jegyzettömböm, benne a megannyi versemmel amit még nem másoltam be ide. Sebaj, manapság úgy is csak gondolkodok. Ma ahogy a teraszon ültem, komolyan fáztam, a vadszőlő levelei már vöröslően pompáznak, az ég szürke volt, a nap ma nem mutatta meg arcát, szemerkélt, vagy inkább már esett. Eszembe jutott az ősz, már már komolyan ősz van, egyenesen rohanunk bele a télbe, némiképp elkeserít, bevallom őszintén:) De az ősz, ahogy végigsuhant a fejemben... "Szent Mihály útján suhant neztelen..."
...
Ábrándozott, valahol messze járt, szeme tükrében megannyi fény-villanás csillogó jelet adott a külvilágnak, de Ő maga, talán jelen sem volt. Hogy hol járt éppen? Ezt tudja ő! Talán valami napsütéses, lágy helyen, ült a teraszon, vagy az erkélyen, és elmerengve csodálta képzeletében Schneeberg csúcsait. Lelke már a kápolnánál járt, térdig hóban, és onnan tekintve lefelé csodálta, hogy milyen apró onnan fentről minden. De csodálta magát a helyet is, Sissy kápolna, a maga rejtélyében, csodájában, majdnem teljesen a csúcson, de csodás volt - merengés, mosoly, térdre ereszkedés ... a hangok, a percek megállni kényszerültek, és onnan az erkélyről vágyik fel a hegyre, hogy ismét megállíthassa a pillanatot, érezze bőre minden feszületében, minden végtagjában, szívének dobogásában, hogy az a hely elragadott egy óriási darabot mindenéből, ami még ma is ott él fent a kápolna sarkában...
Talán a kertben ül éppen, és csodálja tulipánjait, rózsáit, és merengőn elmélkedik, milyen sziklakert készüljön a bejárat mellett. A kövek már megvannak, a virágok is, a tulipánfa már pompázik, lelkében éppen tavasz köszöntött be. Kezében egy bögre, mely különleges formájával, színpompájával szerettette meg magát vele. A kert java részt még kesze-kusza volt, főleg csak tervek vannak vele, mi hova kerüljön, de ez már önmagában elég volt ahhoz, hogy mosolyogjon, szívből, mindenéből, és hogy elmerengjen tovább a gyerekszobákon is. Kék-rózsaszín-lila-barack-tapéta-festék-rajzok-díszek-figurák-szekrény-ágy-játékok-szőnyeg-padló...? És rengeteg ehhez hasonló képzett-képzelet suhan át gondolatain, miközben különleges márvány-bögréjéből kortyol egyet...
Talán ... (hamarosan folytatjuk)
