Jó reggel a mai. Már korán felkelt a nap, hogy Minket felébresszen. Az ablakból beárad a friss reggel illata, úgy érzem ma is kicsit dohos, mintha penészes lenne. Egy apró lepke próbál kijutni az ablakon át. Nem megy neki. A kávém lassan kihűlőben, mégis nagyon úgy érzem, aludni kellett volna még. Valami hiányzik az ébredésből. Talán az, hogy nem fejeztem be álmomba a tovább jutást? Hiszen életem minden szegletét követi minden álmom, válaszút elé kerültem: a munkám megtalálom? Valami éppen zizegett, miközben eszeveszetten kutattam pár papír után. Áh! Az ébresztő, megzargatott, nem jutottam el a célig. Ezeregy gondolat hajtja manapság agyamat, hiányzik a korai ébredés, olykor a kapkodás a munkábamenet alatt. Á megvan.
A Csókok. Azok hiányoznak ma reggel. Az ébresztő, lágy, s mámorító szerelmes csókok. Mindegy, hogy aznap mi a feladat, akkor is felpezsdít, energiával tölt fel, lendületet ad és elég kitartást. Persze akkor a legnehezebb kikelni az ágyból, maradnánk még, egymáshoz bújva, egymást csókolva, szerelmesen. Azok az édes-zamatos csókok, amik leperzselik ajkunk tüzét és árasszák szét testünkben. Ma csak rájuk gondolva ébredek és nyerek erőt, s talán kibírom holnapig, amíg újból átélem mámorító ízüket, szenvedélyüket, a szerelmes csókoknak.
