Versek és fotók egy átlagos lánytól

A rengeteg szabad időm tekintve úgy érzem, még ebben a hónapban több posztot tudok besűríteni ide, és több verset és képet tudok megosztani Veletek. Nem kell arra gondolni, hogy egy otthon tengődő leány vagyok, aki nem dolgozik, most csupán egy váratlan baleset "áldozata" vagyok, és még pihennem kell, de minden tény ellenére, vágyok már vissza a hétköznapi munkás időbe, ugyanis 2,5 éve nem voltam itthon ennyit, bevallom, kicsit furcsa és sokszor idegfeszítő, hogy mennyi szabad ideje van az embernek ilyenkor. Ezért is gondoltam nemrégiben, hogy elkezdem ezt a blogot, sokszor volt, hogy itt-ott, közösségi portálokon megosztottam egy-egy verset vagy feltöltöttem néhány képet, de mind abba maradt. Nem vártam sose elismerő tapsot vagy dicséretet az általam írt gondolatokhoz, versekhez, főleg inkább kritikát szerettem volna mindig, persze kritika az is, amikor valaki azt mondja, tetszik a vers, és szép és miegyéb mézes mázos szóval illették egy egy költeményemet, de én legtöbbször ennél többre vágytam, hogy valaki igazán elmondja a véleményét, és építő jellegű kritikát kapjak, mit és hogyan javítsak, mi az ami nem oda illik, ecetera, ecetera:) Persze megesett, hogy kaptam efféle kritikát is, és örömmel vettem a tanácsokat és észrevételeket. Így történt ez a következő két versnél is, amik gyakorlatilag egymást követték. Az első megírása után azt tanácsolták, legyek én a "főszereplő", de tartsam a témát, és a felépítést. Bevallom, számomra mind a két változat tetszik, és még ha egoistán is hangzik, elégedett vagyok velük. De nem is szaporítom a szót, íme az első változat:

Készen áll Ott van messze, túl a láthatáron, ott figyel rád árdus szemmel, vállára döntve megélezett kaszáját és sötét ruhájában csak áll. Ha elindul céljáig meg nem áll. Ha elindul, céljáig meg nem áll, halad tovább a kitaposott úton. Lehet éppen feléd siet a tettek mezején. Érted siet, hogy elvegye ami tied. Érted siet, hogy elvegye ami tied s megfosszon mindattól, amiért éltél eme földön, míg éltél minden miatt most csak egy, egy csapással mindent eltiporna. Egy csapással mindent eltiporna, nem kérdezné, mi lesz ha nem leszel, mit hagysz magad után, s ki fog lélekszakadva ordítani utánad hagyott üresség fájdalmában.

Sajnos a dátumot nem tudom már, nem mindig írtam fel, nem mindig egyből készült el az adott vers, de ez a vers olyan 2007. október elején készülhetett.  Ennek hatására elkészült a következő:

Eljöttem ismét Eljöttem hát ismét, utam nem céltalan, Indulok feléd, keresem utad, merre van. Vállamon megvillan a rozsdátlan kasza, Élein csillog a halottak szava. Várj, várj, már elindultam feléd. Várj, várj, már elindultam feléd Utad én ismerem, ez vezet eléd, nem sietek, hisz nincs miér, a végzeted úgy is utol ér, Bárhol is vagy, bármit is csinálj. Bárhol is vagy, bármit is csinálj, én elveszem tőled, csak ne kiabálj, a célod, a vágyaid, amit eddig elértél, nem marad más, csak rideg, ködös szél. Bízz bennem, már nem tart sokáig. Bízz bennem, már nem tart sokáig, egy csapás az egész, elvész minden máig, ne mondd, ki sír, s ne mondd kinek fáj, mit hagysz és kit, magad után. Ne mondd, mi volt, s ne tudd, mi marad, Csak hunyd le szemed, s add meg magad! -s a végzet Kaszása suhintott egyet... (2007.10.25 Kecel)