Üdvözöllek Kedves olvasó!

Magamról nem kívánnék sok mindent így bele a közepébe elmondani, egy átlagos, dolgozó lány vagyok, érettségivel rendelkezem, valamelyest értek a számítógépekhez, szakmám gépi forgácsoló és NC-CNC forgácsoló, gépkezelő, de maholnap 1 éve, hogy minőségellenőr vagyok, legalábbis tanulgatom a szakma rejtelmeit:) tudom, nem túlzottan nőies munka, de gyerekkoromban se tudtam babázni, csak a hugicámmal:) Felsorolni sem tudnám, mi minden érdekel, ami viszont az első pár felsorolandó közé tehető az a fotózás, a zene, a természet, és a vasmadarak:) A többit majd idővel...

Igazából mindig is vonzott a művészet, alkotás valamely formája, és úgy érzem, bár az első szárnypróbálgatások óta több dologgal is próbálkoztam, mégis a versírás volt az, ami nagy nyomot hagyott bennem. Azelőtt még kisiskolás koromban rajzolni szerettem, és megmaradt alkotásaim elnézve, örültem, hogy olyan kézügyességgel rendelkezem, hogy mindarra képes voltam, nem kell olyan őrült nagy rajzolra gondolni, csak korosztályomhoz képest jobban sikerültek, valósabbak lettek a ceruzarajzok. Így nagyobb fejjel visszanézve, tudnék a megmaradt rajzokon javítgatni, de a fenébe is, azok akkor úgy lettek számomra a jók:) Sajnos a rajzolást abba kellett hagynom még kisiskolás koromban, így nem tudtam tudásomat még jobban bővíteni etéren, de hamar rájöttem, hogy az írással is alkothatok olyat, ami kedvemre való. Az első vers, ami megszületett, pont 10 éve él bennem. Születését az irodalom órának és az anyák napi készülődés hozta meg, tudniillik, akkor voltam 12 éves:) A tanárnő indíttatására, én azt mondtam, hogy ha írok egy verset édesanyámnak, akkor azt szeretném felmondani az ünnepségen, persze csak ha az irodalom tanárnéni rábólint a vers elolvasása után. Nagy örömömre így is lett, és az nap, amikor szavalásra került, én voltam a legbüszkébb gyerek az osztályban, akinek verset kell mondania. De nem is kertelek tovább, igaz, hogy ez a vers se lett azóta utó munkálva, nem javítottam bele, ez már mindig így lesz az igazi első versem, úgy, akkori állapotában, ahogyan megszületett:

Rólad


Te lágy vagy, én gyengéd,
kezed úgy simítsa arcom, mint az éj,
s minden nap
egy csodával áld meg minket az ég.

Óvsz Te engem, én szeretlek,
kín, szenvedés, hogy védtél minket,
s majd, ha én is anya leszek,
én is ő értük szenvedek.

Csoda, hogy te itt vagy,
mert te nélküled, mi mik lennénk?
S te! Anya, szeretsz minket
Mi gyermekeid meg téged.
(2000. április)